Tedd együtt a kosárba jelölve a négyzeteket vagy mindet jelöl
Termék leírás - Dr. Georg Feuerstein: Yoga Tradíció II.
A jóga tökéletes rendszerű, egységes világnézet, melynek az a célja, hogy az emberi lényt meglévő durva fizikai formájából, anyagi életfelfogásából kiszabadítsa, és a tökéletes lelki megértéshez elvezesse. Úgy is mondhatnánk, a jóga célja az, hogy általa függetlenné váljunk az anyagi természettől, beleértve illuzórikus test-emberi természetünket is; hogy a lelki emberiségbe, a lelki világegyetembe, a tökéletes létezésbe emelkedjünk általa.
Az egyéni és az abszolút lélek összekapcsolásának és egyesítésének technikája valamint annak kifejezése, a vágy a transzcendenciára, emberi feltételeink, a közönséges tudatosság és személyiség túlszárnyalására talán sehol sem olyan állhatatos, mint az indiai félszigeten. Sok misztikus állítja, hogy a végső Valóság boldogsággal teljes. Olyan állapot, amely túl van fájdalmon és örömön, sugárút az Isten megvalósításhoz, vagy az önmegvalósításhoz. Megtapasztalásának fájdalmas és mámorító hindu és buddhista nézőpontjáról ír átfogó magyarázatában napjaink egyik leghitelesebb yoga tudósa.
„Azoknak a módszereknek és életmódoknak, amelyeket India filozófus és spirituális zsenijei fejlesztettek ki legalább öt évezreden át, egy és ugyanazon célja volt: hogy segítsenek a hétköznapi tudatosság megszokott mintáit áttörni és megérteni azonosságunkat (vagy legalább egységünket) az örök Valósággal. A céljuk az, hogy megszabadítsanak bennünket a megszokott kötődéseinkből, és ezzel megszabadítsanak bennünket a szenvedéstől, mert a szenvedés a nem tudatos kötődések terméke…. Ezért, amikor a nem tudatos kötődéseket, melyek által független, elkülönült egoknak tapasztaljuk magunkat, eltávolítjuk, megértjük, hogy létezésünk belsejében mindnyájan ugyanaz az Egy vagyunk.” - írja bevezetőjében Feuerstein. Isten tehát ebben az értelemben nem a deista vallások (kereszténység, judaizmus, iszlám) Teremtő Istene, hanem a fő természet, a transzcendentális én (purusa). Egy ősi yoga szentírás, Vjásza Jóga-bhásjája szerint: a yoga eksztázis. A transzcendens én örökké az eksztázis állapotában van, tekintet nélkül az elme változó kedélyállapotára, mindig ugyanolyan marad.
Feuerstein a yogikus utak és irányok (akár egymással ellentétes) sokaságát a felszabadulás eszközeként kezeli. A yoga legkorábbi formáját, mint áldozati szertartásokkal egybekötött, fegyelmezett önmegfigyelési vagy meditációs gyakorlatot a hinduizmus legkorábbi szentírásából, a négy Védából eredezteti. Feuerstein sokakkal ellentétben azt állítja, hogy a yogahagyomány védikus eredetű, a yoga nyomai már korai indusi városokban felfedezhetők, vagyis a védikus /Indus/ Szaraszvati kultúra a legrégebbi, i.e. 7. évezredtől tartó folyamatos kultúra a Földön. (Vitatkozik azzal a véleménnyel is, amely a yoga régiségét az Upanisadok ezoterikájával kapcsolja össze, tehát az i.e. hatodik vagy hetedik századra teszi, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy már a Bhagavad-gítá, amely i.e. 500-600 körül nyerhette el végleges formáját, a yogát ősinek nevezi.) Feuerstein szerint ez a Rig-véda-beli ősyoga a későbbi jóga fő gyökere, ami két vagy háromezer évvel később az Upanisadok tudatos technológiájához vezetett, azok ezoterikus tanításához, akik a meditációt tartották megvilágosodásuk alapjának. Az Upanisadok yogájából fejlődött ki évszázadokon keresztül egy óriási gyakorlathalmaz, amely az emberi állapot túlszárnyalását tűzte ki célul. A yoga, tehát nem homogén egész.
A szerző a korai indiai civilizáció yogikus elemeinek tárgyalásával kezdi művét, ahogyan arra Harappa és Mohendzsó Dáró városok régészeti ásatásaiból és a Rig-véda tanulmányozásából következtetni lehet. Ezt követi a korai Upanisadok yoga tárgyalása, az epikus irodalom - közte a Bhagavad-gítá, a későbbi Upanisadok, a Yoga-szútrák és magyarázataik - majd a klasszikus korszak utáni yoga formái. A legjelentősebb yogaiskola: Patanydzsali klasszikus rendszere mellett behatóan elemzi a hinduizmus hat kiemelkedő yogaformáját, a rádzsa-, a hatha-, a gjána-, a bhakti-, a karma- és a mantra-yogát. Kitér a buddhizmus és a dzsainizmus jóga ösvényére, és ezek kozmológiai vonatkozásaira, ami nyilvánvalóan nagy segítségére lehet a nyugati yoga gyakorlóknak, akik nemegyszer sem ezekről a hagyományokról, sem saját vallási örökségükről nem rendelkeznek adekvát tudásanyaggal.
A Yoga tradíció érthető olvasmány, bizonyára klasszikussá válik azok számára, akik valamilyen szinten és célból a yoga elkötelezettjeivé váltak. Elsősorban azért, mert a vezetőket – különösen, ha messze önmagunkon túlra szeretnénk eljutni – nagy körültekintéssel illik megválasztani. A könyv és Feuerstein jó vezetők. Már csak azért is, mert a szerző a túljutást ez ego-személyiségen, nemcsak mint tudós elemezte, hanem – s erről személyes hangvételű előszavában őszintén vall – mint aktív gyakorló is.
A yogával kapcsolatban – nem véletlenül – gyakran merül fel a hitelesség kérdése. Mire az európai gyakorlóhoz eljut, már általában sok közvetítőn halad át, felhígul, a téziseket félremagyarázzák, a gyakorlatokat megváltoztatják. Feuerstein kötetének nyíltan vállalt és elsődleges célja, hogy rendszerbe foglalt, a lehetőségekhez képest könnyen értelmezhető, a yogáról szóló főbb szanszkrit szentírásokkal alátámasztott képet adjon az indiai spiritualitás sokoldalú jelenségébe, leginkább a hindu, valamint a buddhista változatokba. Nem csupán a yoga komplexitását mutatja be, (összefoglalva a tudományos művelődés eddig feltárt eredményeit), hanem annak szövevényes kapcsolatát is India összetett kultúrájával.
Az egyéni és az abszolút lélek összekapcsolásának és egyesítésének technikája valamint annak kifejezése, a vágy a transzcendenciára, emberi feltételeink, a közönséges tudatosság és személyiség túlszárnyalására talán sehol sem olyan állhatatos, mint az indiai félszigeten. Sok misztikus állítja, hogy a végső Valóság boldogsággal teljes. Olyan állapot, amely túl van fájdalmon és örömön, sugárút az Isten megvalósításhoz, vagy az önmegvalósításhoz. Megtapasztalásának fájdalmas és mámorító hindu és buddhista nézőpontjáról ír átfogó magyarázatában napjaink egyik leghitelesebb yoga tudósa.
„Azoknak a módszereknek és életmódoknak, amelyeket India filozófus és spirituális zsenijei fejlesztettek ki legalább öt évezreden át, egy és ugyanazon célja volt: hogy segítsenek a hétköznapi tudatosság megszokott mintáit áttörni és megérteni azonosságunkat (vagy legalább egységünket) az örök Valósággal. A céljuk az, hogy megszabadítsanak bennünket a megszokott kötődéseinkből, és ezzel megszabadítsanak bennünket a szenvedéstől, mert a szenvedés a nem tudatos kötődések terméke…. Ezért, amikor a nem tudatos kötődéseket, melyek által független, elkülönült egoknak tapasztaljuk magunkat, eltávolítjuk, megértjük, hogy létezésünk belsejében mindnyájan ugyanaz az Egy vagyunk.” - írja bevezetőjében Feuerstein. Isten tehát ebben az értelemben nem a deista vallások (kereszténység, judaizmus, iszlám) Teremtő Istene, hanem a fő természet, a transzcendentális én (purusa). Egy ősi yoga szentírás, Vjásza Jóga-bhásjája szerint: a yoga eksztázis. A transzcendens én örökké az eksztázis állapotában van, tekintet nélkül az elme változó kedélyállapotára, mindig ugyanolyan marad.
Feuerstein a yogikus utak és irányok (akár egymással ellentétes) sokaságát a felszabadulás eszközeként kezeli. A yoga legkorábbi formáját, mint áldozati szertartásokkal egybekötött, fegyelmezett önmegfigyelési vagy meditációs gyakorlatot a hinduizmus legkorábbi szentírásából, a négy Védából eredezteti. Feuerstein sokakkal ellentétben azt állítja, hogy a yogahagyomány védikus eredetű, a yoga nyomai már korai indusi városokban felfedezhetők, vagyis a védikus /Indus/ Szaraszvati kultúra a legrégebbi, i.e. 7. évezredtől tartó folyamatos kultúra a Földön. (Vitatkozik azzal a véleménnyel is, amely a yoga régiségét az Upanisadok ezoterikájával kapcsolja össze, tehát az i.e. hatodik vagy hetedik századra teszi, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy már a Bhagavad-gítá, amely i.e. 500-600 körül nyerhette el végleges formáját, a yogát ősinek nevezi.) Feuerstein szerint ez a Rig-véda-beli ősyoga a későbbi jóga fő gyökere, ami két vagy háromezer évvel később az Upanisadok tudatos technológiájához vezetett, azok ezoterikus tanításához, akik a meditációt tartották megvilágosodásuk alapjának. Az Upanisadok yogájából fejlődött ki évszázadokon keresztül egy óriási gyakorlathalmaz, amely az emberi állapot túlszárnyalását tűzte ki célul. A yoga, tehát nem homogén egész.
A szerző a korai indiai civilizáció yogikus elemeinek tárgyalásával kezdi művét, ahogyan arra Harappa és Mohendzsó Dáró városok régészeti ásatásaiból és a Rig-véda tanulmányozásából következtetni lehet. Ezt követi a korai Upanisadok yoga tárgyalása, az epikus irodalom - közte a Bhagavad-gítá, a későbbi Upanisadok, a Yoga-szútrák és magyarázataik - majd a klasszikus korszak utáni yoga formái. A legjelentősebb yogaiskola: Patanydzsali klasszikus rendszere mellett behatóan elemzi a hinduizmus hat kiemelkedő yogaformáját, a rádzsa-, a hatha-, a gjána-, a bhakti-, a karma- és a mantra-yogát. Kitér a buddhizmus és a dzsainizmus jóga ösvényére, és ezek kozmológiai vonatkozásaira, ami nyilvánvalóan nagy segítségére lehet a nyugati yoga gyakorlóknak, akik nemegyszer sem ezekről a hagyományokról, sem saját vallási örökségükről nem rendelkeznek adekvát tudásanyaggal.
A Yoga tradíció érthető olvasmány, bizonyára klasszikussá válik azok számára, akik valamilyen szinten és célból a yoga elkötelezettjeivé váltak. Elsősorban azért, mert a vezetőket – különösen, ha messze önmagunkon túlra szeretnénk eljutni – nagy körültekintéssel illik megválasztani. A könyv és Feuerstein jó vezetők. Már csak azért is, mert a szerző a túljutást ez ego-személyiségen, nemcsak mint tudós elemezte, hanem – s erről személyes hangvételű előszavában őszintén vall – mint aktív gyakorló is.
A yogával kapcsolatban – nem véletlenül – gyakran merül fel a hitelesség kérdése. Mire az európai gyakorlóhoz eljut, már általában sok közvetítőn halad át, felhígul, a téziseket félremagyarázzák, a gyakorlatokat megváltoztatják. Feuerstein kötetének nyíltan vállalt és elsődleges célja, hogy rendszerbe foglalt, a lehetőségekhez képest könnyen értelmezhető, a yogáról szóló főbb szanszkrit szentírásokkal alátámasztott képet adjon az indiai spiritualitás sokoldalú jelenségébe, leginkább a hindu, valamint a buddhista változatokba. Nem csupán a yoga komplexitását mutatja be, (összefoglalva a tudományos művelődés eddig feltárt eredményeit), hanem annak szövevényes kapcsolatát is India összetett kultúrájával.
