Tedd együtt a kosárba jelölve a négyzeteket vagy mindet jelöl
Termék leírás - Szvámi Véda Bhárati: Isten
„Egy és ugyanaz a valóság, de számtalan névvel illetik, és a hozzá vezető út is sokféle. Egyesek Istennek hívják, mások igazságnak nevezik, megint mások örökké tartó boldogságnak. Számomra Isten az igazság, és az igazság az, ami minden időben létezik: a múltban, a jelenben és a jövőben. Önmagától létezô; sohasem született, s így sohasem hal meg. Ez a fény és a szeretet kútfeje. Isten keresése az igazság ismerete nélkül hiábavaló, mivel Isten a végső igazság. Az ember, noha minden élő teremtmény legkiválóbbika, mégiscsak egy befejezetlen lény, aki a tökéletességre, a fájdalmaktól és nyomorúságoktól való szabadságra vágyódik, s ez vezeti el az igazság felismerésének, megtapasztalásának kereséséhez. Az igazság mind belül, mind kívül megtalálható, így közvetlenül megvalósítható azzal, hogy felismerjük önmagunkban.”
Részlet Szvámí Ráma elôszavából
Szvámi Véda Bhárati (1933– ) rendkívüli intelligenciája már gyermekkorában megmutatkozott. Tizenhárom évesen tanítói feladatra kérték fel, s azóta is a világ legkülönfélébb részein tanít, egyetemi és főiskolai előadásokat tart, meditációs csoportokat és központokat vezet. Évekig volt a Minnesotai Egyetem Szanszkrit és Indiai Vallástudomány Tanszékének professzora. Mesterével, Szvámi Rámával 1969-ben találkozott, aki beavatta ot a meditáció tudományának rejtelmeibe.
Szvámi Véda Bhárati, aki rendkívüli tájékozottságának köszönhetően egyaránt jártas a különböző nyugati és keleti vallások meditációs elméleteiben és gyakorlatában, széles perspektívából tudja láttatni és tanítani a jógameditáció filozófiáját, gyakorlatát és kultúrtörténeti hátterét.
1992-ben tett lemondási fogadalmat, megkapva szerzetesi nevét. (Korábban Pandit Usarbudh Árja néven volt ismert.) Mestere, Szvámi Ráma röviddel halála előtt őt nevezte ki a Himalájai Tradíció spirituális vezetőjévé, míg 1999 márciusában az Indiai Szvámik Szövetsége a Mahámandalésvara címmel ajándékozta meg, India harminc legjelentősebb szellemi vezetője közé helyezve őt.